[su_box title=”Fülszöveg” style=”bubbles” box_color=”#5d1e5f”]
Nothing has been the same since Caleb Becker left a party drunk, got behind the wheel, and hit Maggie Armstrong. Even after months of painful physical therapy, Maggie walks with a limp. Her social life is nil and a scholarship to study abroad—her chance to escape everyone and their pitying stares—has been canceled.
After a year in juvenile jail, Caleb’s free . . . if freedom means endless nagging from a transition coach and the prying eyes of the entire town. Coming home should feel good, but his family and ex-girlfriend seem like strangers.
Caleb and Maggie are outsiders, pigeon-holed as „criminal” and „freak.” Then the truth emerges about what really happened the night of the accident and, once again, everything changes. It’s a bleak and tortuous journey for Caleb and Maggie, yet they end up finding comfort and strength from a surprising source: each other.
[su_accordion][su_spoiler title=”A magyar fülszövegért kattints ide!” open=”no” style=”default” icon=”plus” anchor=”” class=””]
Mi történik, ha a fiú, aki életre szóló sérülést okozott, a legközelibb bizalmasoddá válik?
Minden megváltozott, amikor Caleb Becker részegen jött el egy buliból, beült a volán mögé, és elütötte Maggie Armstrongot. Maggie még hónapokig tartó fájdalmas gyógytorna után is sántít. A társasági élete nulla, a külföldi tanulmányi ösztöndíját pedig visszavonták – pedig elmenekülhetett volna a kíváncsi tekintetek elől.
Caleb egy évet töltött a fiatalkorúak börtönében, és most szabad… Már ha lehet szabadságról beszélni a felügyelője meg az egész város állandó figyelmétől kísérve. Azt hitte, jó lesz hazatérni, ám a családja és a volt barátnője is idegennek tűnik.
Caleb és Maggie kívülállók. Beskatulyázták őket „bűnözőnek” és „nyominak”. Aztán kiderül, mi történt valójában a baleset éjszakáján, és ettől megint minden megváltozik. Sötét és gyötrelmes út ez Caleb és Maggie számára, akik meglepő helyről merítenek kitartást és erőt: egymásból.[/su_spoiler][/su_accordion][/su_box]
Egy kicsit különös a kapcsolatom ezzel a regénnyel, ugyanis ez az első mű, amit én szerkesztettem. Ez egy kicsit jobban hasonlít az olvasáshoz, mint a fordításhoz, mégis el kell merengeni bizonyos dolgokon, bele kell mélyedni a szövegbe.
A történet két tizenhét éves fiatalról szól. Maggie Armstrong az iskolája teniszüdvöskéje, Caleb Becker pedig a birkózósztár. Csakhogy Caleb egy végzetes éjszakán részegen elgázolja Maggie-t, ezért egy évet le kell húznia a fiatalkorúak javítóintézetében. Mindeközben Maggie műtétről műtétre jár, a kórházban fekszik, majd onnan kikerülve gyógytornával küszködik – meg persze azzal, hogy az iskolai hierarchia legaljára szorult.
Mindez mégsem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik, például azért, mert Maggie még menőként sem volt igazán menő, hiába nyert egy csomó versenyt. Ettől máris közelebb érezhetjük magunkhoz a főszereplőt, és érdekes volt, hogy Maggie nem csak úgy teniszezgetett, motivációja is volt arra, hogy minél jobb legyen: le akarta nyűgözni az apját, aki elhagyta őket és egy másik államban újraházasodott. Ebből a szempontból szimpatizáltam Maggie-vel, ugyanakkor tizenhét évesen nagyon tinis és önző volt még a gondolkodása, egyre csak azon járt az agya, hogy neki milyen borzalmakkal kellett szembenéznie, hogy az ő élete mennyire borzalmas, és közben egy 14-15 éves érettségével kezelte azt, hogy az anyukája tovább szeretne lépni. Külsőleg persze ebből nem sok minden látszott, de Maggie belső gondolatait olvasva elég ellenszenvesnek bizonyult jó néhányszor.
Szerencsére megismerkedett az anyukája kérőjének anyukájával (huh, bonyolultnak tűnik, de nem az :) ), Dorothy Reynoldsszal, azaz Mrs. Reynoldsszal, aki a maga hetven vagy mennyi évével jól helyrerakta Maggie-t sokszor. Nagyon szimpatikus volt az öreglány, és szívszaggató volt a története – mind a múltbéli, mind pedig a könyvben kibontakozó. Azt hiszem, biztonsággal állíthatom, hogy ő volt a legjobb karakter a könyvben.
A másik főszereplő, Caleb sem fekete-fehér. Elsőre tipikus jocknak (tipikus amerikai sportoló, aki egyúttal hatalmas seggfej is) tűnik a múltbéli énje, de persze a börtön megváltoztatta. Ám ahogyan kiderülnek róla az apróságok, rájövünk, hogy bár rengeteg negatív viselkedési mintát követett, valójában nagyon sok mindenben pozitív karakterről van szó. Nagyon szereti a testvérét és sok esetben hajlandó magára vállalni a felelősséget olyanokért, akiket kedvel/szeret, például Maggie helyett is elviszi egyszer a balhét, amikor Maggie leveri Caleb anyukájának a vázáját(? valami porcelánt, lehet, hogy csak valami csecsebecse, nem emlékszem).
És bár imádom, ha egy karakter nem fekete-fehér, hanem minél emberibb, Maggie és Caleb valahogy nem fogott meg. Nem ragadott magával a történetük. Nem tudom pontosan megmondani, hogy miért, de nem tűntek elég élőnek számomra, hiába voltak összetettek.
A sztori alapból nem volt rossz – a két főszereplő kitaszítottá válik a baleset nyomán, és végül egymásban találnak menedéket –, ám hatalmas pofonként ért a végén, hogy gyakorlatilag lezáratlan. Tudom, van folytatása, de ez olyasfajta könyvnek tűnik, ami így, önmagában is meg kellene állja a helyét. Mégsem állja meg. Mintha hirtelen félbeszakadt volna a történet, rengeteg kérdésre nem kaptunk választ. Az egyik legfájóbb pont szerintem az, hogy az égvilágon semmi sem történik Maggie és az apukája kapcsolatában, ami a való életben rendben lenne (nem, nincs rendben, de sok ilyet láttunk-hallottunk már, sajnos), egy regénytől viszont ennél többet vár az ember. Kody Keplinger Lying Out Loud – A hazugságháló című könyvénél is rengetegen nehezményezték, hogy semmiféle feloldást, megoldást nem kapunk Sonny és az anyukája kapcsolatára, és ez nem véletlen – az olvasók azt várják az ilyen könyvektől, hogy utat mutassanak, hogy a konfliktusok igenis lezáródjanak, ne maradjanak nyitva. Úgy kerek egész egy történet, ha nem hagyunk elvarratlan szálakat, akármennyire is életszerű. Visszatérve a Leaving Paradise-ra, remélhetőleg az írónő minden ilyesmit elrendez a második részben
Összességében felemás érzelmekkel értem a könyv végére, jó volt, jó volt, csak nem teljes egész, és néhol különösen idegesített a tinidráma. Akármilyen negatív tulajdonságai voltak is Calebnek, sokkal felnőttebbnek éreztem őt, mint Maggie-t, és épp ezért szívesebben is olvastam az ő gondolatait. Volt egy nagyon jó csavar a történet vége felé, ez fel is dobta az olvasásélményt, de sajnos nem mentette meg a könyvet. Nem volt rossz a regény, de messze nem tökéletes. Kíváncsi leszek, hogy a folytatás beváltja-e a hozzáfűzött reményeimet.
A cím pedig… Hát, nem is tudom. Tulajdonképpen nem rossz, hiszen Maggie el akarja hagyni Paradise-t, Spanyolországba akar szökni a problémái elől, viszont Caleb végig próbálkozik, hogy ismét beilleszkedjen. Értem, értem, mégsem vagyok vele 100%-ban, hiszen az egész Paradise-ban játszódik, és [su_spoiler title=”spoiler” style=”fancy” icon=”plus-circle”]tulajdonképpen Maggie eleinte menni akar, majd végül rájön, hogy inkább maradna, Caleb pedig végig maradni akar, végül mégis úgy dönt, hogy elmegy és otthagy mindenkit.[/su_spoiler] Tulajdonképpen nem is igazán erről szól a történet. Legalábbis számomra nem erről szólt, még ha a problémák elől menekülés volt is az egyik fő motívum.
Egyébként mi ez a borzalmas angol RP-féle dugóskönyv-borító? Mintha egy tipikus erotikus-romantikus borítóját látnám, pedig a történet nem is állhatna messzebb ettől. Ez egy YA, főleg a felnőtté válásra meg a traumák feldolgozására koncentrál, és még ha van is benne némi szexjelenet, az gyakorlatilag csak annyi, hogy „megtörtént”, abszolút nem részletezi. Ráadásul [su_spoiler title=”spoiler” style=”fancy” icon=”plus-circle”]nem is a két főszereplő fekszik le egymással, nem is igazán járnak ennek a közelében.[/su_spoiler]
No, mindegy is, a lényeg, hogy tavasszal érkezik a regény a Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából, így ti is eldönthetitek, hogy mit gondoltok róla. :)
Borító: 6/10
Sztori: 7/10
Kedvenc karakter: Mrs. Reynolds
Amit leginkább élveztem: Jó volt, hogy rádöbbentek a karakterek bizonyos életigazságokra.